Házirend

Házirend

 

Mi azon fáradozunk, hogy ÖNÖK pihenésük ideje alatt jól érezhessék magukat náluk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy semmilyen körülmény ne zavarja nyugalmukat. Ha ezen törekvésünk ellenére bármi zavaró tényezőt észlelnek, amivel nincsenek megelégedve, kérjük, haladéktalanul forduljanak hozzánk a +3630/9382991 telefonszámon. A szálláshely és a berendezési tárgyak állagának, rendjének, tisztaságának fenntartása érdekében kérjük, tartózkodjanak minden olyan tevékenységtől, amelyet saját otthonukban sem tennének.

Bejelentkezés / Kijelentkezés:

A szálláshely az érkezés napján 14.00 órától az elutazás napján délelőtt 10.00 óráig áll rendelkezésre. A szálláshelyen nincs állandó személyzet, így a kulcsátadásra előzetes időpontegyeztetéssel kerülhet sor.

A lefoglalt időpont idő előtti elutazása esetén szállásdíjat nem térítünk vissza.

A szálláshelyet csak az előre egyeztetett létszámban vehetik igénybe a Vendégek melyet a szállásadó előzetes bejelentés nélkül ellenőrizhet.

A bejelentkezéskor köteles olvashatóan kitölteni a regisztrációs űrlapot melynek adatait a tulajdonos az okmányok alapján egyezteti.

A Vendégeink látogatót csak és kizárólag a tulajdonos tudtával, beleegyezésével fogadhatnak.

Fizetés:

A szállásdíj különbözet és az idegenforgalmi adó fizetése érkezéskor történik. Ha valami miatt az Ön által előre lefoglalt időszak vége előtt távozik a szállásról, abban az esetben is köteles a lefoglalt éjszakák szállásdíját kifizetni.

Fizetési módok: készpénz, átutalás,

Dohányzás:

A dohányzás és a nyílt láng használata az épületen belül szigorúan TILOS! Az épület érzékeny füstjelző berendezéssel ellátott, mely a Csongrádi Tűzoltóságot automatikusan értesíti. A téves riasztás protokollja az épületben több helyen is ki van helyezve, melynek lépéseit AZONNAL meg kell tenni!

Téves kivonulás költségeit a Vendég köteles megfizetni!

Csak a kijelölt helyeken szabad a dohányzás!

Tisztelettel megkérjük dohányzó Vendégeinket, hogy a tisztaság fenntartása érdekében az udvaron, és a vendégház teljes területén a csikkeket ne szórják el, hanem azokat összegyűjtve a szemetesekbe helyezzék.

Amennyiben a be nem tartott jogszabály miatt intézkedés történik a szállásadóval szemben úgy annak költségét a jogsértő köteles megtéríteni.

Ez az intézkedés feljelentést és egyéb eljárást vonhat maga után.

Szobák, berendezési tárgyak használata:

Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát! Az épület berendezését és felszerelését, beleértve a plédeket, ágyneműt stb. a házból kivinni tilos!

A bútorokat átrendezni kizárólag a tulajdonos beleegyezésével lehet.

Távozáskor az épületet átnézzük és az esetleges károk okozása esetén, az ebből fakadó költségeket a vendéggel a helyszínen megtéríttetjük.

Tisztelettel megkérjük Önöket, hogy a falfelületre ne kenjék fel a rovarokat.

Az épületbe gyúlékony, robbanásveszélyes anyagot, közlekedési eszközöket (kerékpár, motor stb.) tilos bevinni, tárolni.

A szobából való távozáskor kérjük győződjön meg, hogy a villany le van kapcsolva, illetve a vízcsapok el vannak zárva.

Bármilyen meghibásodást észlel kérjük azonnal, haladéktalanul jelezze a tulajdonosnál (+3630/9382991), utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni.

Az átadott kulcsok elvesztése esetén a Vendég haladéktalanul köteles jelezni, illetve az ezzel járó költségeket megtéríteni (ajtó kinyitás, zárcsere stb.)

Takarítás:

Az épületet a Vendégek tisztán, kitakarítva veszik át, amennyiben probléma merül fel a tisztasággal jelezze a tulajdonosnál, utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni. Ottlétük alatt takarítást nem végzünk.

 

 

Szemételhelyezés, kezelés:

A háztartási szemét gyűjtése a kihelyezett hulladékgyűjtőkben szelektíven történik.

A szemetet ne hagyják a folyósokon, ajtók mögött, közösségi tereken.

Tűzrakás-bográcsozás, flekkenezés:

Tüzet rakni kizárólag a kijelölt tűzrakó helyen a kijelölt farakásból, szélcsendben, egy vödör oltóvízzel felszerelkezve lehet.

A tűzrakás után kérjük a Vendégeket a szemét eltávolítására és a parázs leöntésére.

Egyéb:

A szálláson felejtett értékeket 2 hónapig áll módunkban megőrizni.

A Vendégek és a szomszédok nyugalmának biztosítása miatt, a szálláshelyen 22.00 – 08.00 óra között tilos hangoskodni, zenélni vagy zenét hallgatni.

 

Hivatkozással a 20/2016. (IV. 28.) önkormányzati rendeletre “A Körös-toroki üdülőterület rendjéről”

  1. §(1) Az üdülőterületen megengedett zajszint mértékét a „Környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról” szóló 27/2008. (XII.3.) KvVM-EüM együttes rendelet 1. számú melléklete szabályozza.

 

(2) Zenélő és egyéb hangtechnikai eszközöket működtetni, énekelni, zajongani – napszakhoz igazodóan – olyan hangerővel szabad, hogy az mások nyugalmát ne zavarja.

 

Felhívjuk figyelmét, hogy a szállásadónak nem áll módjában felelősséget vállalni és kártérítést fizetni az önhibáján kívül történt eseményekből eredő károkért (pl. természeti csapás, jégeső, tűz, áramszünet, parkolóban keletkezett sérülések stb.).

A szállásadó fenntartja a jogot, hogy a botrányosan viselkedő, a házirendet be nem tartó vendégeket nem fogadja, illetve a szállásról azonnal eltávolítja.